Mostanra vált véglegessé, hogy Felsőtárkány első embere, dr. Juhász Attila Simon is elindul a Bükk Hegyikerékpár Maratonon. A polgármester úr eddig is megtisztelte a versenyünket. Igaz, csak a másik oldalról, hiszen évek óta rendszeresen ő adja át a díjakat a maraton legjobbjainak.

Most viszont belecsap a lecsóba és elindul az ebikeshop.hu Pedelec Futamon!

Várunk minden felsőtárkányit akár szurkolni, akár legyőzni őt. Büszkék lehettek arra, hogy ilyen tökös, akarom mondani sportos vezetője van községeteknek.

szponzorok

Figyelem! A mini és a hosszútáv vonala kicsit változott a biztonságotok érdekében!
Bővebb infók: ITT!

szponzorok

Augusztus 4–5 -én a nem csak a versenyzőknek lesz érdemes kilátogatni a felsőtárkányi Egeresvölgybe, hanem a sport és a kerékpározás iránt érdeklődőknek. A verseny szponzorai gőzerővel készülnek a helyszínre kilátogatók szórakoztatására is. Nézzük miért is érdemes a helyszínre kijönni.

bukk palya steps sar

Mint tudjátok, az idén lesz a Bükk Hegyikerékpár Maratonon e bike futam. Mi úgy gondoljuk ez egy nagy mérföldkő, és a későbbiekben is büszkeséggel fogunk arra emlékezni, hogy részesei lehettünk a hazai e bike versenyzés beindításának.

Ezokból csinálunk egy fotókönyvet a XVIII. Bükk Hegyikerékpár Maraton I. ebikeshop.hu Pedelec Futamáról, amelyet a verseny után az érdeklődők között szabadon letölthetővé teszünk.

Mire vársz még? Gyere, nevezz be és légy részese te is ennek az eseménynek!

Győzd le a hegyeket!

szponzorok

mi lesz a rajtcsomagbam

Bekerült a pakba a Shimano ajándéka is!

mi lesz a rajtcsomagbam

És mit ad nektek a Deuter?

vissza

7 indok, hogy miért gyere el.

Augusztus 5-én rendezzük meg a XVIII. Bükk Hegyikerékpár Maraton I. ebikeshop.hu Pedelec Futamát. Néhány pontban összeszedtük miért is érdemes ezen a rendezvényen elindulni:

bukk palya ebikeshop akos csabi

1. Itt végre megtudhatod, mire képes az általad hajtott technika.

2. Sőt azt is, te mire vagy képes.

3. A pálya nyomvonala fantasztikus. (Ezt nem mi mondjuk, hanem az azt letesztelő újságírók.)

4. Találkozhatsz hasonló érdeklődésű emberekkel, akikkel lehet, hogy később együtt fogsz bringázni.

5. Amíg te bringázol, a párod sem fog unatkozni. Megnézheti a helyszínen a szponzorok kiállítását, elektromos bringát tesztelhet a tesztpályán, vagy a Felsőtárkányi Rétesnapokon kóstolja a finomabbnál finomabb réteseket.

6. Tervezd ide a hétvégédet, rengeteg csodás természeti látnivaló van a környéken, meglátogathatod Eger ezer apró csodáját. Sőt tele a környék fürdőkkel.

7. 50 % kedvezménnyel nevezhetsz!

Nos felcsigáztunk? Gyere el és Győzd le a hegyeket!

Bővebb infók itt!

szponzorok

Ezen Deuter termékeknek a Bükk Hegyikerékpár Maratonon találunk gazdát!

Lehet, hogy tiéd lesz az egyik?

deuter taskak

Apropó neveztél már?

Győzd le a hegyeket!

szponzorok

Többen jeleztétek felénk, hogy nem kaptok visszajelzést a Bükk Maratonra foglalt Decathlonos kerékpárokról. Mindenki megnyugtatására közöljük, hogy a rendszer tökéletesen működik.

Arra ügyeljetek, hogy az adataitokat pontosan adjátok meg. (Hibás e-mail cím esetén nem tud a rendszer kiértesíteni.)

Probléma esetén keressétek a foglalási oldalon lévő adatvédelmi tájékoztatóban megadott e-mail címen Gulyás Pétert.

szponzorok