koszonjuk2020bm

Augusztus első hétvégéjén, vasárnap, sikeresen lezajlott rendezvényünk. Immáron az erdő kitakarításával is végeztünk, nagyon örülünk, hogy az idén is vigyáztatok a természetre és kevés munkát adtatok ezen a téren.

Köszönet mindazoknak, akik ezekben a nehéz időkben is kitartottak mellettünk. Az idei év igen sok váratlan akadályt és bizonytalanságot hozott a szervezésben.

Gondolhatjátok, hogy egy ilyen sportrendezvény megszervezésének komoly előkészületei vannak, melyek már tavaly októberben elindultak, decemberre gyártás alatt volt a több mint ezer jubileumi póló, amikor márciusban leállt a világ, megszokott életünk a vírushelyzet miatt kiszámíthatatlanná vált. Minden, így a verseny is, veszélyben volt. Mi azonban titkon reménykedtünk, és folytattuk az előkészületeket, intéztük a Bükk Maraton engedélyeztetését ebben a lehetetlen helyzetben is.

Az első reménysugár a május 27- én megjelent kormányhatározat volt, mely lehetővé tette a szabadtéri sportesemények megszervezését. Így, az eredetileg tervezett időpontban, augusztus 1-2-án megtarthattuk rendezvényünket.

Sokan voltatok velünk a hétvégén, futottatok vagy bringáztatok. Köszönjük, hogy jelenlétetekkel megtiszteltétek sporteseményünket. Sok-sok hálás köszönőszót kaptunk, jó érzés volt, hogy az idén hangotok elnyomta azokét, akik mindig csak fanyalognak. A győzteseknek és a távokat teljesítőknek gratulálunk. A versenyszámokat valamilyen okból nem teljesítőknek több szerencsét, verseny alatt sérülteknek pedig mielőbbi felépülést kívánunk.

koszonjuk2020bm

Köszönjük szponzorainknak a Shimanonak, a High5-nak, a Decatlonnak, a Deuternek, a Cartographianak, a BringaLapnak, a HEOL-nak, a Szuperinfónak, az Egererdő Erdészeti Zrt.-nek és a Magyar Kerékpáros Szövetségnek, hogy a 2020-as évben is kitartottak mellettünk, segítségünkre voltak a Bükk Maraton sikeres lebonyolításában és jelenlétükkel emelték versenyünk fényét.

Akik nélkül nem valósulhatott volna meg a rendezvény ebben a helyzetben: az évről-évre munkával segítő rendezői csapat és az időmérést biztosító Tempo Sport. Ők azok, akik évről évre jönnek és segítenek rajtszámot osztani, frissíteni, a pályát biztosítani, a versenyt lebonyolítani.

Sokan kérdeztétek, hogy lesz-e jövőre verseny? Erre most még nem tudunk válaszolni.

Az azonban biztos: az idei versennyel búcsúzunk Felsőtárkánytól, az Egeres-völgytől.

Ott biztosan nem!

Legyen sportélményekben gazdag az idei évetek!

Minden jót kíván:

a Bükk Hegyikerékpár Maraton szervezői csapata

116892743 3057962647584301 1859277687223454843 o