Kikapcsolódás az EGERERDŐ Zrt. területén

Cégünk igyekszik az erdő védelmi és közjóléti funkciójának is ugyanolyan mértékben eleget tenni, mint gazdálkodási feladatainak. Ezt csak úgy tudja megtenni, hogy a gazdálkodási tevékenység bevételéből próbálja fedezni a természetvédelem és a közjólét költségeit.

 

Az Országos Kékkörhöz (OK) kapcsolódó projekt során a gyalogos túraútvonalak mellett a kerékpáros hálózat fejlesztésére is sor kerül. A megvalósításban a Magyar Természetjáró Szövetségen kívül partnerünk az Ipoly Erdő Zrt., az Északerdő Zrt. és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Természetjáró Szövetség.  Az EGERERDŐ Zrt. területén a 85 kilométeres úthálózat felújítása és kijelölése mellett kerékpáros pihenőhelyeket alakítunk ki, valamint Rudolf-tanya teljes körű felújításával kívánjuk vonzóbbá tenni a térséget a vendégek előtt. A projekt várhatóan 2014-ben zárul, teljes költségvetése több mint 306 millió forint, melyből az EGERERDŐ Zrt-re eső rész 84 millió forint.

EGERERDŐ Zrt. és a Magyar Természetjáró Szövetség az ÉMOP-2.1.1/A-12-k2-2012-0002 azonosítójú projekt keretében kíván hozzájárulni az Észak-Magyarországi Régió turisztikai fejlesztéséhez, a túrázás, különös tekintettel az Országos Kéktúra népszerűsítéséhez.

A megvalósítás egyik fontos eleme a galyatetői Péter hegyese kilátó felújítása és magasítása, illetve a kilátóhoz vezető ösvény megújítása, valamint Galyatetőn, az egykori munkásszálló multifunkciós átépítésével világszínvonalú turisztikai és témaközpontot, továbbá zarándok szálláshelyet hozunk létre, mely az Országos Kéktúra egyik alappillére lesz.

Kapcsolódva az Országos Kéktúra népszerűsítéséhez, egyre több szálláshelyet újítunk fel erdeinkben. Ennek köszönhetően 2014 áprilisában átadásra került a gyöngyössolymosi Szalajka-ház. Az ide látogató vendégek csendes környezetben pihenhetnek távol a város zajától, élvezve az erdő békéjét és a ház mellett csordogáló patak zenéjét. A családok, kisebb baráti társaságok fogadása mellett vadászvendégeket is szívesen látunk, de a közeli Mátravasút és az erdei iskolás programok miatt az osztálykirándulások, iskolai táborok ideális helyszíne is egyben. Az épület 30 fő szállóvendég befogadására alkalmas, de a konferencia- és oktatóterem 40 fős programok megrendezésére is használható.

Idén áprilistól, a Tar község melletti, Fenyvespusztán 9 vendégszoba, ezáltal 18, pótágyakkal kiegészített szálláshely várja a gyönyörű természeti környezetre vágyó utazókat, turistákat, erdőjárókat. Az épület akadálymentesített, a szobák fürdőhelyiségekkel rendelkeznek, egy kisebb méretű apartmant is kialakítottunk, valamint 35 fős oktató- és társalkodó termet hoztak létre.

Az erdei szálláshelyek igénybe vételével remek lehetőség nyílik a hazai erdők, a csillagos égbolt megtekintésére, a madár hangverseny megismerésére, a Mátra rengetegeinek felfedezésére. 

Mindig törekszünk arra, hogy a társadalom elvárásaival összhangban megóvjuk az erdő természeti egyensúlyát, hiszen az erdész nem csak az erdőt, hanem az egész természeti környezetet óvja és védi!

Eger